Úgy 8-10 éves koromban az Ember után (alcím: a Jövő zoológiája) volt az egyik kedvenc könyvem. A szerző, Dougal Dixon, egyébként neves biológus, paleontológus, etológus, vagy más efféle, az előszót Desmond Morris írta, a magyar fordítást meg azt hiszem, hogy Csányi Vilmos, és hát valóban, komoly tudományos-ismeretterjesztő munka ez, sokévnyi kutatással, előkészítéssel (gondolom), rengeteg szakszöveg is van, főleg az elején, a Föld keletkezésétől elég nehézkesen jutunk el addig, hogy mi lesz itt az ember után nemtudomhánymillió évvel, ezeket érdemes is átugrani, mert kb. a könyv negyedénél elszabadul a Pokol, és kiderül, hogy mire is ment ki ez ez a szószátyár tudományos halandzsa. A Mos Eisley-i kocsma nagyjából összes szörnyetege, 25 év Galaktika-borítói és Dougal Dixon minden kábítószeres lázálma fel van vonultatva itt hatalmas, színes képeken és kb. száz oldalon, de tényleg, egészen fantasztikus, én órákig tudtam lapozgatni, egyszerűen hibátlanul néz ki az összes állat (latin nevek is vannak hozzá, annyira cuki!), és bármikor elcserélném rájuk a mostaniakat, kivéve a zsiráfot, mert azt máig nem értem. Ezen a képen például a Gyalogdémon látható, ami valami veszélyes ragadozó, gondolom, de igaziból tökmindegy.
aztakurva :DDD
legjobb :D
